|
Ennek nem kell így lennie. Az Exact Synergy egy olyan szoftver megoldás, amely egyesíti a folyamatokat és megkönnyíti a csapatmunkát. Mindent biztosít az Ön számára, ami segítséget jelenthet vállalkozásának sikeres működtetésében. Méretezhető, azaz együtt bővülhet vállalkozásával. Kicsomagolás után rögtön használatra kész, és azonnal többletértéket termel. Exact Synergy – a termék Az Exact Synergy egy nagy teljesítményű webalapú megoldás, amely lehetővé teszi, hogy összes munkatársának együttműködését integrálja, menedzselje, ellenőrizze és javítsa annak érdekében, hogy többletértéket állítsanak elő vállalkozása minden területén. Sok kis- és középméretű vállalkozás esetében a korlátozott erőforrások azt jelentik, hogy a rutinszerű feladatokat továbbra is manuálisan végzik, miközben a folyamatok és az informatikai rendszerek anélkül, hogy együttműködnének, jól működnek külön-külön. Igen, előfordulhat, hogy az emberek együttműködnek, de a munka szervezetlen és nem hatékony. Az információk szétszórtan találhatók e-mailekben, Word dokumentumokban, PowerPoint és PDF anyagokban, merev lemezeken, illetve valamikor ki lettek nyomtatva és iktatás után feledésbe merültek. Az összkép elveszik. Az értékesítés és a marketing részleg hátráltatja egymást. A HR részleget túlságosan leterhelik a rutinszerű feladatok és nem képes a hosszú távú üzleti célokra összpontosítani. A pénzügyi részlegnél hiányzik az a teljes körű rálátás, amire valójában szükség lenne. Jövedelmezőségi mélypont: idő és pénz pazarlás, mivel az olyan folyamatokat, amelyek több részleg számára is hasznosak lehetnének, izoláltan, különkülön mérlegelik és hajtják végre. Az Exact Synergy lehetővé teszi, hogy munkatársai az Ön céljai érdekében együttműködjenek. Az eredmény igazi átláthatóság, rövidebb kommunikációs idők, gyorsabb szervezeti válaszok, nagyobb rugalmasság és igazi csapatmunka. Az Exact Synergy egy olyan méretezhető szoftver megoldás (azaz használata megkezdhető egyetlen funkció használatával, majd a többi funkció szükség szerint vehető igénybe), amely egyesíti a folyamatokat, illetve összekapcsolja az információkat a következő területek közül egy vagy több terület, vagy az összes terület esetében: alkalmazottak, ügyfelek, és pénzügyi tranzakciók. Eközben összehozza azokat az embereket is, akik az adott területeken dolgoznak. Egyesek számára leegyszerűsíti a munkát, mások számára pedig nagyobb rálátást biztosít, miközben más kollégák esetében időt szabadít fel, és roppant egyszerűen lehetővé teszi az ügyfél múltjának ellenőrzését, egy adott kolléga megtalálását, egy adott reklamáció figyelemmel kísérését, az e-mailek és a papír alapú levelezés archiválását, egy marketing kampány koordinálását, illetve egy szabadságigénylés leadását. Az Exact Synergy motorja Az Exact Synergy vállalata működtetésének egy új módszerét jelenti, mely módszer az integrált munkafolyamatok, dokumentumok és projektek koncepciójára - a modern kor munkamódszerére épül. Nagy teljesítményű munkafolyamat és dokumentumkezelő motorja a vállalkozási tevékenység végrehajtása számára egyértelműséget, struktúrát és együttműködést teremt. Az Exact Synergy a HRM szolgálatában A személyzeti munka minden vállalatnál az egyik legösszetettebb és legérzékenyebb munkaterület. Minden egyes alkalmazottat érint. És mivel a HR minden részlegre, funkcióra kiterjed, igen sok adminisztrációval jár amiatt, hogy az adatokat újra kell rögzíteni a vállalat más részlegeinél használt papíralapú nyomtatványokról, e-mailekből, táblázatokból és adatbázisokból. Az Exact Synergy HRM megoldása lehetővé teszi, hogy a kis- és középméretű szervezetek a manapság használatos legjobb gyakorlatokból válasszanak. Képzeljék el azt, hogy az információk és az események egyetlen helyen vannak tárolva, bárhonnan elérhető módon. Képzeljék el, hogy rendelkeznek az alkalmazotti adatok teljes körével. Képzeljék el, hogy elő tudják venni a munkaerő statisztikát bármikor. Az Exact Synergy korszerűsíti, világossá teszi és támogatja az emberi erőforrás kezelés minden egyes lépését, kezdve attól, hogy valakit felvesznek a vállalathoz, addig a napig, amíg nyugdíjba megy az illető. Az Exact Synergy a CRM szolgálatában Az értékesítés, az ügyfélszolgálat, a marketing és az ügyfelekkel kapcsolatban álló egyéb részlegek között gyakran feszültség tapasztalható. Jellemző, hogy izoláltan dolgoznak, senki sem tudja, hogy mit tesz, mit tervez a másik. Az értékesítés gyakran nem tud a közelgő marketingkampányokról. Az ügyfélszolgálatnak kérdéseket kell megválaszolnia, miközben nem tudja, hogy mik az ügyfelek elvárásai és nem rendelkezik számára szükséges egyéb információkkal sem. Az együttműködés eseti jellegű, a lehetőségek elvesznek, illetve nem kerülnek teljes mértékben kiaknázásra, miközben az ügyfelek viselik a helyzettel járó hátrányos következményeket. Az Exact Synergy a pénzügy szolgálatában A pénzügyi és számviteli funkció a kulcs a vállalkozás költségeinek kordában tartásához. Ennek ellenére az átláthatóság hiánya, a nem megfelelő rálátás és a rengeteg papírmunka azt eredményezik, hogy a pénzügyi és számviteli részlegek gyakran találják magukat olyan helyzetben, hogy utol kell érniük magukat, ahelyett hogy a dolgokat ellenőrzésük alatt tartanák. A számlák elvesznek, a jóváhagyásra felhatalmazott személy szabadságon van, illetve más helyszínen található. A beszállítók reklamálnak, mivel számláik kifizetése nem történik meg időben, és az Ön pénzügyi és számviteli munkatársai arra kényszerülnek, hogy időt szánjanak a telefonhívásokra, e-mailekre. Nem lenne nagyszerű, ha az elektronikus munkafolyamatok a számlákat automatikusan a megfelelő személyhez irányítanák jóváhagyás céljából? Nem lenne jó, ha jelentősen csökkenteni lehetne a feldolgozási időt, javítani lehetne az ellenőrzésen és a pontosságon? Valós összképet biztosít vállalkozása számára Az Exact Synergy biztosítja azt a sebességet, rugalmasságot és bizonyosságot, amelyre szüksége van a mai világ versengő piacain. Egyesíti az embereket, rendszerbe szervezi munkájukat és elősegíti az együttműködést annak érdekében, hogy már az első naptól fogva látható előnyöket nyújtson. Reméljük, hogy sikerült érthetően felvázolnunk, hogy milyen előnyökkel rendelkezik az Exact Synergy, és hogy milyen előnyöket jelenthet az Ön vállalkozása számára. |








A kis- és középméretű vállalkozások fontosak a gazdaság számára. A kis- és középméretű vállalkozásokat vállalkozók üzemeltetik. A vállalkozók képzelőerővel, szenvedéllyel, ambícióval és kitartással rendelkeznek. Emberek, akik tisztában vannak a sebesség, a rugalmasság, az innováció, az ügyfélkapcsolatok és az ügyfélszolgáltatások fontosságával. Egy racionális világ, ahol megszokott jelenség a bátor hozzáállás. Kihívásokkal teli, izgalmas világ, és amikor a dolgok jól mennek, nincs jobb érzés, mint e világ részesének lenni. Ugyanakkor a valóságban korlátozott erőforrások és az eseti növekedés következtében sok kis- és középméretű vállalkozás egymással nem kommunikáló manuális eljárásokkal és informatikai rendszerekkel küzd. Az eredmény: a megrendelések eltűnnek, a számlák elvesznek, és az ügyfél adatai több tucat PC-n vannak. Az együttműködés elakad, és az egykor erős területek kezdenek összeomlani.